Hírek - Agro-Békés

X. AGROBÉKÉS Nyílt Nap

X. AGROBÉKÉS Nyílt Nap

 

Idén is megrendezésre került az AGROBÉKÉS Kft. már hagyományosnak mondható Nyílt Napja, ahol a termékújdonságokon kívül kiemelt termékköröket és technológiákat ismerhettek meg a résztvevők gyakorlati tesztek és szimulátorok segítségével. A békéscsabai repülőtéren közel 500 látogató volt kíváncsi rendezvényre.

Nézze meg a rendezvény összefoglaló videóját:

A hagyományoknak megfelelően a teljes CASE IH és AGROBÉKÉS termékpaletta látható volt. Grósz László és Grósz Gábor köszöntőjét követően négy állomáson haladhattak végig a résztvevők, ahol különböző technológiákat ismerhettek meg szimulátorok és termékmenedzserek segítségével.

Precíziós gazdálkodás

Nagy hangsúlyt kapott a rendezvényen és a cég életében is a precíziós technológia, hiszen az év második felében indul az AGROBÉKÉS Kft. saját RTK rendszere. A témához kapcsolodó állomáson az elérhető gyári technológiákat, kormányzási rendszereket, sorvezetőket ismerhették meg az érdeklődők, tudásukat pedig a GPS szimulátoron is kipróbálhatták.

Egy rotoros technológia

A CASE IH és az AGROBÉKÉS Kft. büszke a több mint 35 éves Axial Flow betakarító technológiára, melynek a lelke az egy rotoros kialakítás. Bogdán Gábor, az AGROBÉKÉS Kft. CASE IH termékmenedzsere ismertette a rotoros kombájnok mellett azok alapelvét. A szem a szemen való cséplés igazán gyengéd leválasztást tesz lehetővé centrifugális erő segítségével, így a szemtisztaság és törtszemveszteség kiemelkedő értékeket mutat.

Fokozatmentes váltók világa

Hugyecz Gábor, az AGROBÉKÉS Kft. vezető szerviztechnikusa mutatta be szimulátor segítségével a fokozatmentes váltók lelkét, azok kezelési praktikáit, a fordulatszámmal kapcsolatos tudnivalókat, és a helyes üzemeltetés során elérhető megtakarítás és teljesítménynövekedést. 100 lóerő felett a CASE IH minden gépében elérhető a technológia, mely nem csupán kedvező teljesítményt és üzemanyagfogyasztást, de főleg a közúti szállításban kamatoztatható komfortos vezetési élményt jelent a kezelőknek.

Bednar, Kverneland, McHale

Pribelszki Péter ügyvezető mutatta be a felvonultatott munkagépeket, melyek közül újdonságként debütált a Kverneland iXdrive önjáró permetezője. Széles kínálat volt látható a Bednar munkagépeiből, McHale bálázókból és bálacsomagolókból, valamint egyéb Kverneland, AgroGép, Kühne és Optigép munkagépekből.

A tojás próbája

Délután szántóföldi bemutató és gyakorlati bemutatók következtek. A CASE IH zászlóshajója a maga 25 tonnájával és gumihevederes járószerkezetével első látásra nem tűnhet barátságosnak egy tojás számára. A cég munkatársai kacsatojást ástak el a földben kb. 10-15cm mélyen, amin a Quadtrack keresztül hajtott, ezzel szemléltetve, hogy a hatalmas felületnek és a gumihevederes járószerkezetnek köszönhetően a talajtömörödés csupán minimális mértékben járul hozzá. A tojás természetesen épségben előkerült.